Az utolsó csepp ( Miért nincs ma politikai kabaré?)
Bedobta a törölközőt, távozik a Rádiókabaré éléről a hazai humor meghatározó szerkesztője. Sinkó Péter szerint a közmédiában kialakult körülmények miatt lehetetlenné vált a színvonalas munkavégzés. Úgy látja, elsősorban a szervezetlenség következményeként pusztul a kabaré, nem a politikai beavatkozás miatt. A kabaré visszavonuló főszerkesztőjét KOVÁCS ERVIN kérdezte.
– Kirúgták, vagy magától hagyta ott a Rádiókabarét?
– Eljöttem, mert ma már lehetetlen kabarét csinálni. Nem a Rádiót hagytam el, hanem amit csináltak belőle: a szörnyű nevű MTVA olyan vízfejjé vált, ahol képtelenség dolgozni. Emiatt szerintem szenved a Rádió jelenlegi vezetése és minden ember, akit a patinás Bródy Sándor utcából a sivár Kunigundába vezényeltek, mert abban a betonkomplexumban nem lehet alkotó munkát végezni. Ennyi.
– Ha a jelenlegi vezetés annyira szenvedne a helyzettől, biztosan találhatna mozgásteret a változtatásra. Ám nem teszi. Mi a baj?
– Hirtelen rengeteg főnököm lett, de nem csak nekem, mindenkinek. Teljesen ismeretlenek jöttek. ’74 óta vagyok a szakmában, mindenkit ismerek, aki humorral foglalkozik, ám akadt olyan vezetőm, akivel még életemben nem találkoztam. Legutóbb jött az egykori magnókezelő, és felszólító módban közölte, hogy majd ő megreformálja a Rádiókabarét. Kiderült: ő az új főnök.
– A magnókezelő fogja megreformálni a kabarét?
– Igen. Tudta ugyanis, hol az az ülep, amit a főnöki stallumért ki kellett nyalni, ezért lehetett összekötő az MTVA vezetői és a Rádió között. Eleinte ígérgette: mindent elintéz. Aztán persze nem történt semmi, csak belefulladtunk a munkába. Nem csak a kabaré, az egész Rádió ebbe a kilátástalan helyzetbe került. Olyan az intézmény, mint a tragédia utáni Concordia: oldalra dőlt, alatta vannak még hullámok, de lassan működésképtelen az egész. Akik tehetik, menekülnek. Ezért hagytam el én is a fedélzetet.
– Mi volt az utolsó csepp a pohárban?
– Az elmúlt évben háromszor cserélték le a szórakoztató terület vezetőjét az MTVA irányítói. Tehát rövid idő alatt három ember, háromféle koncepció határozta meg a könnyű műfaj szerkesztési elveit a rádióban és
FOLYTATÓDIK A BEJEGYZÉS - KLIKK A TOVÁBBI BEJEGYZÉSEK SZÖVEGRE!
a televízióban. Az egyik elképzelés meg sem valósult, máris jött a másik, borzasztó káoszt okozva a műsorkészítésben. Közben széttúrták az összes jól működő szerkesztőséget. Marton Frigyes idején hatan szerkesztettünk havonta egyetlen műsort, az utóbbi időben a heti bemutatókra mindössze három ember maradt. Ráadásul mindhármunknak külön-külön főnök jutott; a mellettem ülő kollégának más fejes adja az ukázt, mint nekem vagy a harmadiknak. Normális ember ezt meg sem érti. Történik mindez abban az időben, amikor a családi együttműködés rendszerét hirdetik.
– Ki lett az utódja?
– Igazából nem tudom, talán a magnós srác. Bár a vezetés figyelmébe ajánlottam, hogy a szerkesztőség romjain maradt kollégák mindent tudnak a szakmáról – közülük kéne választani. Sajnálom, hogy nem ezt tették. Eljövetelem óta egy műsor már elkészült, a hallott szövegeket nem szeretném minősíteni. De kijelenthetem: a továbbiakban hozzá nem értők vezetik majd a kabarét.
– Hírműsorokat lehet pártosan és tehetségtelenül is csinálni, legfeljebb a szakma és a hallgatók háborognak miatta. De a közönséget röhögésre bírni képtelenség pusztán azzal, hogy valakinek a megfelelő párttagkönyv van a zsebében. Ezt hogyan fogják áthidalni?
– A viccnek szánt poénok alá nevetést úsztatnak.
– Arra gondol, hogy műnevetést és tapsot játszanak be, mint a kereskedelmi tévékben?
– A nevetés és a taps természetes, csak már korábban rögzítették, nem az előadott produkciónak szól. Ráadásul többször is ugyanazt a tapsot úsztatják be. Higgye el, ezt én hallom. Ez a variációja a kabarénak eddig két előadást élt meg, mindkettő fél házzal ment, vagyis az eddig olyan sikeres pódiumműfajt is tönkrevágták; azt ugyanis csak tehetséggel lehet művelni.
– Biztos benne, hogy nem a politika ásta meg a műfaj sírját?
– Szerintem a politika most a választással foglalkozik.
– A humor gyilkos műfaj! Kicsit gyanús, hogy szervezési eljárásnak álcázott akcióval szüntették meg a kabarét, nem gondolja?
– Nézzen bele egy napilapba, és mondja meg: ahhoz képest mit tud még gyilkolni a humor? A politika gyilkolja önmagát – talán emiatt érzem, hogy a rendszerváltás óta a politikai humor alól kiment a szőnyeg. Nincs már meg a dolog izgalma, és a közönség sem annyira vevő rá, mint régen. Szerintem kétfajta humor van: az egyik a dolgok abszurditására építve kényszeríti ki a röhögést. Bemond egy nevet: Fekete Pákó, az emberek máris dőlnek a röhögéstől. A másik esetben valaki politikai tényezőnek gondolja magát, és az egyik oldalba elkezd egyre nagyobbat rúgni, humorosnak szánt szövegekkel. Elvileg mindkettőt lehet ízléssel is csinálni. De nem mindig sikerül, erre egyik példám Lendvai Ildikó esete. Kitalálták, hogy botoxkezelésre jár, és már a legutolsó stand-up kabaré is ezzel szórakozott. Ugyancsak gúnynak és nem humornak tartottam, amikor Antall József parókáin hülyéskedtek. Mindkét esetet – és a hasonlókat – méltatlannak és gusztustalannak tekintem. Nem is engedtem. Hiába vágták a fejemhez, hogy cenzor vagyok.
– A rendszerváltás előtt kellett-e nagyobb bátorság a politikai humorhoz, vagy ma van erre szükség?
– Természetesen a rendszerváltás előtt, de akkor komoly védelmet jelentett nekünk a Rádió elnöke. Hárs István megszűrte a politikai berkekben kiváltott felháborodásokat és reklamációkat. Csak a legvégső esetben szólt nekünk; egy esetre emlékszem, amikor a hálósipkához hasonlítottuk a Szentkoronát. Bántani pedig soha nem engedett bennünket, részben ez táplálta a személyes bátorságunkat. Ma már lehet durva is a humorista, de úgy látom, a közönséget nem érdekli annyira. Ráadásul, ha valaki ezredszer megszólal Orbán vagy Gyurcsány hangján, az már érdektelen; ha nemcsak utánozna, hanem mondani is tudna valami humorosat, az izgalmas lehetne. Ez viszont a legtöbb esetben nem történik meg.
– Biztosan lenne, aki vitatkozna a legendás kabaré tagjai közül is. Farkasházy, Verebes, Fábry, persze ön és sokan mások... A politika szórta szét a csapatot?
– Mindenki más csapathoz érezte magát közelebb, ami szétfeszítette a szerkesztőséget. Immár nyugdíjasként rendezgetem a naplómat, és felidéztem, amikor otthagytam a Farkasházy alapította Hócipőt, mert úgy éreztem, részrehajlóan humorizál. Övéit gyűjtötte a szárszói telken, a Heti hetesben és a Hócipőben. Ugyanezt biztosan megtehettem volna én is az enyéimmel, de szelíd vagyok egy mozgalom elindításához, nem a terepem a harc. Ma is meglepődöm, amikor egy humorista feltűnik politikai rendezvényeken.
– Amikor kirúgtak 129 embert a Rádióból, az egész társadalom felbolydult, a napi műsorszerkesztők pedig sztrájkoltak tiltakozásul. Amikor Farkasházyt kirúgták, volt szolidaritás?
– Írtak a kollégák petíciót, a szerkesztőség majd minden tagja aláírta. Én nem voltam köztük, nyilván fájt neki, hogy nem álltam ki mellette. Viszont előtte évekig csak én jártam miatta raportra, írtam magyarázó jelentéseket. Mindig mellette. Tudni kell, hogy én annyi jót tudok elmondani Tivadarról, mint senki...
– Együtt nyerték a 74-es humorfesztivált...
– Amikor a „cipőm mellett” jártam, akkor Tivadar elvitt a nagybátyjához, és felöltöztetett. Ezt a gesztust soha nem fogom sem letagadni, sem elfelejteni. Mély barátság alakult ki köztünk, a szakma is összetartozónak tekintett bennünket. Moldova szerint mi voltunk Kököjszi és Bobojsza, mások Raccs és Paccs névre kereszteltek. Együtt bolyongtunk a Rádió stúdióiban, sikeres műsorok ezreit csináltuk együtt. De végül Tivadar az ízlésemnél többet politizált, ráadásul be akarta bizonyítani: nélküle a kabaré nem megy! Én pedig azt akartam, hogy a műsor talpon maradjon és folytatódjon, akár nélküle is.
– Ma már nem annyira fontos a kabaré, hogy – ha lehetetlen körülmények között is – maradjon?
– Fontos, de már nem lehetséges. Nincs kivel folytatni, a szerkesztőséget szétverték. Kevés a műsorokra költhető pénz, ráadásul lassan az archívumból sem tudunk műsorokat elővenni, mert az örökösök kartellba tömörülve kifizethetetlenül megdrágították az évtizedes produkciókat. Mára végképp ellehetetlenült a munka, szerintem az egykor sikeres Rádiókabarénak vége.
– A rendszerváltás után a legszavahihetőbb intézmény a Rádió volt. Hallgatja még?
– Persze.
– Tud mondani egy műsorvezetőt?
– Nem
– Riportert?
– Nem igazán.
– Akkor mondjon egy műsorcímet!
– Várjon, irodalmi... a címe sajnos nem jut az eszembe!
– Van még Rádió?
– Igen, de sajnos nagy a központi hatalom pressziója, hogy ez az intézmény egy hírmondó papagáj legyen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése