2014. május 16., péntek

SZILÁGYI TIBOR Élete és Munkássága



Szilágyi Tibor (Budapest, 1942. augusztus 28. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes és kiváló művész.

Életpályája

1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola hajdani növendékeként. Először a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött (1965), majd 1968-ban átment a Veszprémi Petőfi Színházba. 1969-től játszik Budapesten. 1973-ig a Thália, majd 1977-ig a József Attila Színház társulatához tartozott. Ekkor 


szerződött a Nemzeti Színházhoz 2 évre, innen 1979-1990 között a Vígszínházba ment. Ezt követően ismét a József Attila-, majd a Nemzeti Színházban játszott, végül 1997-ben csatlakozott az Új Színházhoz. 2003-tól a Soproni Petőfi Színház művészeti igazgatója.

A színház mellett számos filmben és tévésorozatban is szerepelt, illetve a rádióban is gyakran hallható a hangja, többek között kabarékban. 1988-1989-ben az MSZMP KB tagja volt. 1989–1994 között az Aase-díj kuratóriumának tagja.

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: színész-152; rendező-30. Ugyanitt százhat színházi fotón is látható.[1]

Színházi szerepei
Kecskeméti Katona József Színház
Gyárfás Miklós: Egérút....Gyula
Tennessee Williams: A vágy villamosa....Stanley
Gyárfás Miklós: Kényszerleszállás....Andy Ádám
Lope de Vega: A hős falu....Frondoso
Szűcs György: Szeretni tudni kell....Békés György
Shakespeare: A vihar....Ferdinánd
Romain Rolland: Szerelem és halál játéka....Claude Vallée
Ben Jonson: Volpone....Mosca
Pap Károly: Mózes, a szabadító....Mózes
Raffai Sarolta: Egyszál magam....Gábor
Alekszandr Alekszandrovics Fagyejev: Tizenkilencen....Kozákparancsnok
Veszprémi Petőfi Színház[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Németh László: Apáczai....Apáczai Csere János
Gyurkó László: Szerelmem, Elektra....Oresztész
Molnár Ferenc: A hattyú....Ági Miklós
Williams: Az ifjúság édes madara....Chanes Wayne
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három....Norrison
Molnár Ferenc: Olympia....Plata-Ettingen herceg, tábornok
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban....Turai
Eisemann Mihály–Nóti Károly: Hyppolit, a lakáj....Hyppolit
Thália Színház[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Pálfy József–Kazimir Károly: A magyar kérdés....Szürkekabátos
Max Frisch: Játék az életrajzzal....Kürmann urat játssza
Csurka István: Ki lesz a bálanya?....Abonyi
Molnár Gál Péter: A planétás ember....Rokka Teofil
Dr. Ortutay Gyula–Kazimir Károly: Kalevala
Abody Béla: A dráma komédiája
Weöres Sándor: Holdbéli csónakos....Idoméneus, krétai király
Roger Martin du Gard: A Thibault-család....Antoine, Thibault egyik fia
Csurka István: Szék, ágy, szauna....Sajti
Kazimir Károly: Bartókiána
Franz Theodor Csokor: Isten veled Monarchia....Ezredorvos
Nyikoláj Pagogyin: Arisztokraták....Szadovszkij
William Somerset Maugham: Szerelmi körutazás....Clive Champion-Cheney

József Attila Színház
Shakespeare: A makrancos hölgy....Petruchio
Benedek Katalin: Alattunk a város.... Bekes Gábor, építészmérnök
Shakespeare: Sok hűhó semmiért....Galagonya, őr
Leonyid Makszimovics Leonov: Hazatérés....Kolesznyikov, tanácselnök
Vaszilij Makarovics Suksin: Jómadarak....Apuci, akinek feje van
Shakespeare: A windsori víg nők....Sir John Falstaff
Csiky Gergely: Buborékok....Marosán Demeter
Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja....Nagelschmidt
Berkesi András: Kálvária....Dávid Imre, igazgató
Móricz Zsigmond: Rokonok....Polgármester
Molière: Az úrhatnám polgár....Jourdain úr, polgár
Jaroslav Hašek: Svejk vagyok....Ottó Katz, tábori lelkész, alias Miroslav Ruzsicska
Horváth Péter: Csao Bambino....Apa
Albee: Mindent a kertbe....Richard
Nemzeti Színház[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Bodolay Géza: Lenni vagy nem lenni....Erhard, SS Gruppenführer
Sütő András: Káin és Ábel....Káin
Shakespeare: Téli rege....Polixenes, Bohémia királya
Illyés Gyula: Különc....Karlovitz
Georg Büchner: Danton halála....Barére
Vígszínház[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Csurka István: Deficit....X
Mrożek: Tangó....Edek
Joseph Heller: A 22-es csapdája....Cathcart ezredes
In memoriam Ö.I.
Göran O. Eriksson–Offenbach: Párizsi élet....Antoine Dimitrieff
Neil Simon: A 88. utca foglya....Mel
Mihail Bulgakov: Őfelsége komédiása....De Charron
Móricz Zsigmond: Úri muri....Lefkovits, ügyvéd
Örkény István: Forgatókönyv....A Mester
Georges Feydeau: A balek....Pinchard, ezredorvos
Friedrich Schiller: Don Carlos....II. Fülöp
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban
Lope de Vega: Sevilla csillaga....Merész Sancho, király
Új Színház[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Crawford: Udvari páholy....Kancellár
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert....Gájev
Molnár Ferenc: Az üvegcipő....Sipos
Bertolt Brecht: Koldusopera....Brown
Aldo Nicolaj: Hárman a padon....Bocca Libero
Csiky Gergely: Ingyenélők....Mosolygó Menyhért
Rendezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Jeffrey Sweet: Szerető musical (Szentendrei Teátrum)
Csongrádi Kata: Sissy és én (Budapest Bábszínház)
Szigligeti Ede: Liliomfi (Székesfehérvári Vörösmarty Színház)
Thuróczy Katalin: Finálé (Budapesti Kamaraszínház)
Murray Schisgal: Második nekifutás (Vidám Színpad)
Hunyady Sándor: Lovagias ügy (Nemzeti Színház)
Ira Lewin: Veronica szobája (Pesti Vigadó Kamaraterme)
Veszprémi Petőfi Sándor Színház[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Nóti Károly: Nyitott ablak (1995)
Jerome Kilty: Kedves hazug (1996)
Pierre Barillet–Jean-Pierre Grédy: A kaktusz virága (1997)
Ray Cooney: Páratlan páros (1998)
William Somerset Maugham: Csodálatos vagy Júlia (1998)
Brandon Thomas: Charley nénje (1999)
Patrick Hamilton: Gázláng (1999)
Georges Feydeau: Bolha a fülben (2000)
Pozsgay Zsolt–Szilágyi Tibor: Vak Ond álma avagy milleniumi rémmesék (2001)

Soproni Petőfi Színház
Szép Ernő: Május
Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn
Jerome Kilty: Kedves hazug
Szép Ernő: Kávécsarnok
Brandon Thomas: Charley nénje
Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon
Thuróczy Katalin: Kerített város
Romain Rolland: Szerelem és halál játéka
Békeffi István: A régi nyár
Ray Cooney: Páratlan páros

Várszínház Refektórium
Romain Rolland: A szerelem és halál játéka
Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon avagy Lássuk, uramisten, mire megyünk
Jeremy Kilty: Kedves hazug

Filmjei
Filmek, sorozatok
Kaland (2011)
Eszter hagyatéka (2008)
Tavasz, nyár, ősz (2007)
Budakeszi srácok (2006)
Rokonok (2006)
Üvegtigris 2 (2006)
Üvegfal (2005)
Limonádé (2002)
Kisváros (2001)
Rendőrsztori (2000)
Családi album (2001)
Üvegtigris (2001)
Családi kör (2000)
Rögtön jövök (2000)
Európa expressz (1998)
Az öt zsaru (1998)
Ámbár tanár úr (1998)
Szamba (1996)
A körtvélyesi csíny (1995)
Öregberény (1993-1995)
Vili, a veréb (1989)
Tihamér (1989)
Hétpróbások (1988)
A montmartrei ibolya (1988)
Série noire (1987)
Az ördög talizmánja (1987)
Elysium (1986)
Az aranyifjú (1986)
A falu jegyzője (1986)
Kémeri (1985)
A láperdő szelleme (1984)
Elcserélt szerelem (1984)
Gyertek el a névnapomra (1983)
Guernica (1982)
A különc (1980)
A mérkőzés (1980)
Szeszélyes évszakok (1980)
Minden szerdán (1979)
A Kard (1977)
Fogságom naplója (1977)
Magellán (1977)
A cárné összeesküvése (1977)
Apám néhány boldog éve (1977)
A lőcsei fehér asszony (1976)
Kántor (1976)
A peleskei nótárius (1975)
Jelbeszéd (1974)
Végül (1974)
Álljon meg a menet! (1973)
Nincs idő (1973)
Megtörtént bűnügyek - Négylevelű lóhere (1973)
Kakuk Marci (1973)
A magyar ugaron (1973)
Macskajáték (1972)
Madárkák (1971)
Derzhis za oblaka (1971)
Aszfaltmese (1971)
Prés (1971)
Érik a fény (1970)
Holnap reggel (1970)
Tizennégy vértanú (1970)
Falak (1968)
A múmia közbeszól (1967)
Princ, a katona (1967)
Hideg napok (1966)
Othello Gyulaházán (1966)
Szerelmes biciklisták (1965)
Így jöttem (1965)
Az asszony beleszól (1965)
Szegénylegények (1965)

Sorozatbeli szinkronszerepek
Guldenburgok öröksége: Achim Lauritzen- Wilfried Baasner
Kórház a pálmák alatt: Albert- Wilfried Baasner
Megveszem ezt a nőt: Rodrigo Montes de Oca- Enrique Rocha
A bábu: Stanislaw Wokulski- Jerzy Kamas
Spinédzserek: Mel Horowitz "2"- Michael Lerner
Csillagok háborúja sorozatokban: Dooku gróf

Filmes szinkronszerepek
Kalandorok: Roland Darbant - Lino Ventura
A profi: Martin ezredes - Jean-Louis Richard
Lavina: David Shelby - Rock Hudson

CD-k, hangoskönyvek
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Művei
Emlékszilánkok (Palatinus, 2009)
Gondolatmonológok. Élet, színház, élet (KMH, 2011) szerk.: Háy János

Díjai
Jászai Mari-díj (1975)
Érdemes művész (1982)
SZOT-díj (1984)
Ajtay Andor-emlékdíj (1984)
Kiváló művész (1987)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2002)
Kossuth-díj (2007)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2010)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése