2019. március 3., vasárnap

MEGHALT KOÓS JÁNOS ( 1937 - 2019 )




Elhunyt Hofi egyetlen partnere, egykori jó barátja, hogy az Örök vadászmezőkön
újra együtt lehessenek....
Őszinte Részvétem!

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – tudatta a család vasárnap az MTI-vel. A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.

Koós János Kupsa János néven 1937. november 21-én született Bukarestben (az MTI eredetileg tévesen azt írta, hogy a romániai Gyergyószárhegyen: bár a családja valóban ott élt, a szobafestő édesapja éppen a román fővárosban dolgozott, amikor a várandós felesége meglátogatta, és ekkor indult el a szülés). A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott – három fesztivált megnyert –, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970).

A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája itt és ekkor kapcsolódott össze Hofi Gézával, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett. Néhány éve a Krétakör egyik produkciójában, a Korrupció című darabban is szerepelt, erről készült videónkat a cikk végén nézhetik meg.

Legnagyobb slágerei: Kislány a zongoránál, Micsoda nagyszerű dolog, Annyi ember él a földön, Én, aki nála jártam, Kapitány, Mondjátok meg Máriának, Nem vagyok teljesen őrült, Sír a telefon. Az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki.

Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is zenével foglalkozik.

Forrás: MTI/index.hu

NA AKKOR HAGY JAVÍTSAK!!!!
Az index.hu cikkírójának annyi köze van Koós János életművéhez, mint nekem a
szilvaszedéshez:))))
Akkor a valóság:

Pályája Hofival, nem 1982-85 közötT indult, hanem már a 60-as években barátságot kötöttek egy tábortűzi szalonnázásnál paródiázás miatt és aztán a 60-as évek végén és a 70-es évek első felében rengeteg közös műsoruk, fellépésük és haknijuk volt.

Nem a Mikroszkóp, hanem a Vidám Színpad tagja volt.

Ennyi.

Talán egy ilyen kaliberű sláger, humor és show gyárosról nem kellene cikket íratni huszonéves kezdőkkel....