2020. szeptember 23., szerda

R.I.P. Elhunyt Verebély Iván ( 1937 - 2020 )



Verebély Iván 1937. december 7-én született Budapesten. Édesapja többek között a Vígszínház orvosa volt. 1961-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Miskolci Nemzeti Színház tagja lett, 1963 és 1968 között a Nemzeti Színházban játszott, 1968 óta a Vidám Színpad örökös tagja, 2019 óta a Centrál Színház örökös tagja.Gyerekként még karmester akart lenni. Később, amikor az Operaház szomszédságában lakott, mindennap beült a háromforintos helyre, ahol a színpadot nem lehetett látni, csak az előadást hallgathatta. - Álltam a rádiókészülékkel szemben, és a vattacukorról lerágott kis pálcikával komolyzenét vezényeltem.  Mint egy eszelős… Mégis ennek az alapozós időszaknak köszönhetem, hogy ma is szinte kívülről tudok egy csomó operát, szimfóniát, mindenfélét. (…)Ötéves lehettem, amikor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ment a Víg özvegy, apám volt az ügyeletes orvos, és a hetedik sor szélén ültünk. Apám egyszer csak oldalra nézett, és Ivánka már nem volt mellette. Elkezdett keresni, majd a zenekarban talált meg, ahol már javában vezényeltem. A Filmhíradó ezt felvette, és aztán hetekig vetítették - mesélte Sándor Andrásnak a Poptarisznyában.Kiváló komikusként kabarédarabokban és vígjátékokban egyaránt maradandót alkotott, sajátos humorát és sokoldalúságát imádta a közönség. Gyakran szerepelt játék- és tévéfilmekben, így láthattuk például A Noszty fiú esete Tóth Marival, A veréb is madár, a Csocsó, avagy éljen május elseje!, a Csak szex és más semmi  vagy A csíkos pizsamás fiú  című filmekben, a Családi kör, az Angyalbőrben vagy legutóbb 2020-ban a Drága örökösök című sorozatban. 

Sokat szinkronizált, jellegzetes hangját filmekben és mesefilmekben egyaránt hallhattuk. Ő szinkronizálta Mr. Beant, vagyis Rowan Atkinsont a Bean – Az igazi katasztrófafilmben. A Csengetett, Mylord? című sorozatban ő szólaltatta meg Charlest, az érseket, a Rendőrakadémiában Sweetchuckot, az Egy rém rendes családban Ike-ot, az Alf cím sorozatban a családfőt, Willie Tannert. Az oroszlánkirályban ő volt Zazu hangja, A hetedik testvérben Nyuszipapa, a Kérem a következőt! Postás hollója, a Vukban Csúsznak, a gyíknak adta a hangját.

1972-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2019-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. Első házasságából egy lánya, Verebély Cosima született, míg a másodikból egy fia, Verebély Marcell (az X-Faktor segédszerkesztőből lett kreatív producere) és egy lánya, Verebély Fanni.Verebély Iván 2018 karácsonykor szívelégtelenséggel és tüdőgyulladással az intenzív osztályra került, ahol hetekig életveszélyes állapotban volt.  Újra meg kellett tanulnia járni, amiben nagy segítségére volt a családja: a gyerekei és az unokái mindennap meglátogatták, szó szerint az ő segítségükkel állt ismét talpra.