Életrajza:
Adatok:
1939 - 1943 - Kertészképzőbe jár
1943 - Deportálják - a mauthauseni lágerbe kerül
1948 - Diplomát szerez a Kertészeti Főiskolán
1951 - A Vidám Színpad alapító tagja lesz
1951 - 1957 - Jószerével tréfákban lép fel
1957 - Molnár: Doktor úr - Puzsér szerepe - első sikere, 1200 alkalommal játssza!
1970 - " Vidám padlás " című műsorának indulása (az MTV is közvetíti)
1979 - Nóti - Fényes - Szenes: "Nyitott ablak" - Novotni Kabos
1979 - 1980 - Egy évad a Mikroszkóp Színpadon
1980 őszétől - Ismét a Vidám Színpad tagja
1979 - Ausztráliai turnéja
1984. december 6. - Az első amerikai mintára készült magyar show, a Kabos Show startja
1988 - Görgey Gábor: " Szexbogyó " - óriási sikere
1992 - Nyugdíjazzák
1999 - Ausztráliai turnéja
2000-től - Nem vállal színpadi fellépést
2004 - Halála
Összefoglaló:
Amíg a kis Rott a XX. század első felének nagy zsidó magyar komikusa, addig ezt a megtisztelő titulust a Kiskabos érdemli ki - mondja Kellér Dezső - a század második felében. Pedig a "kis Krausz" fiú eredetileg kertésznek tanul, ám 1943-ban, a tanév végén nem a parkok és a kertek világa várja - ahogy a többi diákot, hanem deportálják, családjának valamennyi tagjával együtt. Mauthausenbe kerül, ahonnan sokakkal ellentétben szerencsésen hazajut.
Visszaérkezve elhatározza, színész lesz, és amíg él, szórakoztatással deríti jó kedvre az itthon élőket, a sok nyomor, pusztulás és baj után. Bálint Lajos magánnövendékeként folytat színitanulmányokat. Kezdetben paródiákkal arat sikereket. Véletlennek köszönhetően fedezi fel a színpad, 1946-ban. Igazi zsidót keresnek egy Nóti Károly-tréfához. Alakítását követően pedig már nem engedi őt többé el a rivalda messzire, ezer karral szorítja magához. Bálint Lajos nyomására művésznevet is választ, ám a javasolt Koós helyett, Kabos Gyula iránti tiszteletből - no meg hát oldalági rokona is egyben a híres művésznek - felveszi a nagy komikus vezetéknevét, amelyet a hajszíne okán még egy "vörös" jelzővel is gyakran ellátnak. Kiskabost gyorsan szívébe zárja a közönség, a névtelenségből lassan ismert és közkedvelt "jelenség lesz", és felzárkózik ahhoz az elithez, amelynek a neve "húzónév" a plakátokon. A Vidám Színpad alapító tagja, s itt játszik kisebb-nagyobb kihagyásokkal 1992-ben bekövetkező nyugdíjaztatásáig. Sőt, még tovább is, de egy nap megromlik a viszonya a Vidám Színpad vezérkarával, és végleg szakít a színházzal. Pályája vége felé a Mikroszkóp Színpadon lép fel. Régi komédiások módjára többnyire maga építi föl számait és emlékezetes alakításait. Filmes karrierje az 1949-es "Janiká"-val indul, de a legemlékezetesebb filmes alakítását két Hintsch György-vígjátékban, az 1968-as "A veréb is madár"-ban és az 1973-as "Hét tonna dollár"-ban éri el, amely az akkori filmgyártás két kimagasló kasszasikere is egyben, elsősorban Kabos játéka miatt. A szocializmus idején az egyik legnagyobb bevételi forrása a szórakoztatóiparnak az ő személyes sikere, és emiatt akkor folyamatos ellenérzések áramlataiban halad, ám 1990 után a kapitalizálódó színházi világban, a szponzorok, a bevételek iránti orientálódás idején nem találja a helyét. Azzal együtt is, hogy a korábbi sikereiből ő maga igen gyéren részesül, mert akkor az anyagi haszon másutt - a szocialista kultúra kasszájában jelentkezett; most olyan kiskapukon beáramló pénzcsinálási lehetőségek sorával találja magát szemben, amelyhez idomítani a művészi színvonalat nem tudja, és nem is akarja. Élete utolsó éveiben visszavonultan él feleségével, Urbán Erikával, és alacsony nyugdíja miatt feléli az ötvenévnyi siker aprópénzzé váltható attribútumait. Egyre erősödő baja végül magával viszi, nem sokkal a 81. születésnapja előtt. A budapesti Kozma utcai izraelita temetőben helyezték végső nyugalomba.
Életútja részletesebben:
Sárváron és Pesten
Gyerekként valahogy már arra az elhatározásra jut, hogy ő bohóc lesz. Vonzza a főváros, az ezernyi lehetőségek hazájaként, a behatárolt mozgásterű vidékhez képest. A polgári elvégzése után meg is találja a megoldást: felvételt nyer a MIKÉFÉ-nek rövidített kertészképzőbe Pestre. Kollégista lesz. Teljesül nagy álma, Pesten biztosan talál cirkuszt, színházat, szemben Sárvárral, és így iskola utáni kimenői alkalmából a színházak kispadjai körül ólálkodik, különös tekintettel a Fővárosi Operettszínház kispadjára, hátha találkozhat Gózon Gyulával, esetleg a Latabárokkal, vagy Sárdi Jánossal. Végül is Gózont egyszer-egyszer elkísérte, sőt, vendégségben is volt náluk Rákosligeten, de a háború ellenére békésen telt el a négy kertészkollégiumi esztendő. Ezekről a kezdetekről ő maga így vall egy riportban:
"Kisgyerekkoromban bohóc akartam lenni. Rajongtam a cirkuszért. Ha cirkuszosok felverték a sátrukat, már rohantam, otthon sem lehetett tartani. Segítettem felverni a cölöpöket, cipeltem a ponyvát az áhított potyajegyért. Ám a cirkuszrajongásomból otthon nem lett cirkusz. Azt sem vették komolyan, hogy bohóc akarok lenni. De amikor bejelentettem, hogy felutazom Pestre, és színész leszek, akkor már kezdtek furcsa szemmel nézni. Egy unokabátyám vett magához. Az ő tanácsára beiratkoztam a Kertészképző Intézetbe, hogy legyen valami "tisztességes" szakmám. A virágkertészkedéssel nem is volt bajom akkoriban, hanem azokkal, akik elültették a világban a gyűlölet magvait. Ezekből, a magvakból kelt ki az a rettenetes háború, amely elpusztította családom nagy részét, és kis híján engem is."
Mauthausenben
1943-ban az iskola után berendelik munkaszolgálatra, Kőszegre. Bátyját, Gyurit egy másik századba sorolják be. Népes családjának valamennyi tagjával együtt tehát őt is deportálják. Gyalogmenetben útnak indítják őket Ausztria felé, mezítláb, facipőben az Inn folyó partján, meg az Eisenerch-hegység meredekebb lejtőin, mert az utak kellenek a német hadseregnek. (Édesanyjáék nyolcan, édesapjáék kilencen testvérek, valamennyien lágerbe kerültek.) László végül is Mauthausenbe kerül. A láger amerikai felszabadításakor - mindössze 31 kilóra soványodva - flekktífuszban szenved, de számos hozzátartozójával szemben ő megérte a szabadulást - bár tegyük hozzá, betegsége miatt túl sok ideje nem volt hátra...
Ő maga élete vége felé egy riportban így beszél ezekről a nehéz esztendőkről:
". amikor hazajöttem Mauthausenből, az is nehezemre esett, hogy szóba álljak bárkivel. Én nem úgy éltem meg a koncentrációs tábort, ahogy azt a könyvek leírták. Nem betegszobán sínylődtem, dolgoztam. Állandó halálfélelemben éltem, hol vagonokban, hol a zuhany alatt. Nekem nem segítettek lengyelek, csehek, ad abszurdum németek. A mai napig nem tudok megbocsátani, ahogy azt sem tudom, hogyan éltem túl. Talán a véletlen.
- Van véletlen egyáltalán?
- Nincs. Persze, hogy nincs. Isten van.
- Az ember ezek után könnyedén elveszíthetné a hitét.
- Nem. Megszerezheti. Még élek, és ez isteni csoda."
A második világháború alatt
Hazatérésekor megdöbbenve konstatálja, hogy Sárváron a Vasút utcai családi házukat nem sokkal deportálásuk után "kiutalták" másoknak, akik el is foglalták minden ingóságukkal egyetemben. Kevéssé ismert, hogy a deportálások után hirdetményekben teszik közzé a korabeli önkormányzatok a szabadon "kikérhető", elhurcolt zsidók "szabadon" maradt ingatlanait. Amennyiben valaki bejelentette "rászorultságát" az elhurcoltak valamelyikének vagyonára, úgy az állam az erre a célra rendszeresített szervezet, az Elhagyott Javak Kormánybizottságának egy képviselője idővel kiérkezik a helyszínre, és a nagyobb értékű ingóságokat összegyűjtik, vagy pénzbeli megváltással megtarthatják az "új honfoglalók", de magát az ingatlanfoglalás jogosultságát aláírásukkal és hivatalos pecséttel szentesítik. Az így elfoglalt lakásokban lakók egy részét később, az államosítások után - főképp a nagyobb házak, ingatlanok esetében - egyszerűen továbbköltöztetik, vagy társbérletre kárhoztatják a törvények betűje okán, és akiket ilyenformán "sérelem ért", azok közül nem egy kárpótlásért ad be keresetet 1990 után. Az eredeti tulajdonlás kérdése fel sem merül, így a valódi károsultak még bocsánatkérés formájában sem találkozhatnak némi megbánással. A korszak széles társadalmi rétegeket érintő nagy erkölcsi bicsaklásának egyik homályos és kevéssé tisztázott kérdése ez az akkori kiigényelhető, megváltható vagyon témaköre, már az igényjogosultság okán is, leszámítva a valóban kibombázottak nincstelenségét. A népes sárvári Krausz család néhány hazatérő családtagja konstatálja, hogy bár életben vannak, semmijük sem maradt az élet folytatásához. Lacin kívül mindenki Laci egyik, még a háború előtt New Yorkba férjhez ment nővérének, Rozinak a segítségével folytatja az életet az Újvilágban. Hívják őt is, az akkor 21 esztendős fiatalembert, de ő ad magának egy kis időt, hogy megpróbálja, tud-e sikeres magyar színész lenni, ha nem sikerül más út nem lévén, távozik ő is Amerikába. "... hogy tudod szórakoztatni azt a népet, engedett téged elhurcolni, és majdnem kiirtatta az egész családodat élükön veled!" "Tévedés - válaszolja Kabos ilyenkor -, nem a nép tehet róla, hanem a mindenkori politika." Apolitikus élet- és művészetszemlélete talán innen gyökerezik. "... azért akart itthon magyar színésszé válni, hogy amíg csak él, csak jót, és derűt adjon, egy ilyen rettenetes világégés után az itthon maradottaknak, és erőt az élethez."
A színészi pálya kezdetén
Bálint Lajoshoz, a Nemzeti Színház jeles rendezőjéhez, és a színpadi szerzők egyesületének titkárához jár színészmesterséget tanulni. Lulu bácsi ingyen foglalkozott magánnövendékével, a kis sovány, lágert megjárt Lacival. Esténként paródiákkal szórakoztatja a közönséget kávéházakban, ún. tömb-bálokon (bérházak belső zárt udvarain, az emeleti gangokon, sámlin ülve nézték a lakók). Kedvenceit, Gózont, Latabárokat, Sárdyt utánozva szinte háztömbről háztömbre haladva veszi be a közönséget. Közben Verebes Károly is felkarolja őt, foglalkozik vele, betanulnak egy-két számot, és ennek kapcsán is számos fellépés adódik. Napközben gyakran megfordul a mai Radnóti Színpaddal, akkor Pódium Kabaréval szembeni Pichmichián presszóban. Egyik alkalommal Nóti Károly villámtréfájához keresnek egy hamisítatlan zsidó karaktert. A tréfa nagyjából arról szól, hogy két néger beszélget New Yorkban egy padon, és arról panaszkodnak, hogy bezzeg katonának jók voltak a világháborúban, de most nem szállhatnak fel a villamosra, mert feketék. Na, ekkor kell átmenni előttük a színen egy zsidónak cigivel a szájában. A két néger utánanéz, és azt mondják: "Mázlista!" A Kollár nevű kollégát beöltöztetik zsidónak, de nem az igazi. Verebes ekkor átrohan a kis Krauszhoz a Pichmichiánba, és kapacitálja egy kis színpadi kenyérkeresetre. "Nem kell semmit csinálni, ne félj, csak menj át a színen!" Átment. A rendezőség visított. Megkapta a szerepet. Ezzel elindul színpadi karrierjének első stációja.
Krauszból Kabos lesz
Bálint Lajos felveti, hogy művésznevet kellene választania a Krausz helyett, és a Koós nevet javasolja. De mivel a Pódium társulatában már ott dolgozott Koós Olga, így tiszteletből másfelé kezdett tapogatózni. Miután Kabos Gyula, a nagy komikus oldalági rokona (Krausz lányt, édesapja egyik húgát vette nőül Kabos Gyula), így a nagy komikus iránti tiszteletből ő is felveszi a Kabos nevet. Így született meg a Kiskabos név, amelyet a hajára való tekintettel még egy vörös jelzővel is gyakran ellátnak.
Karrierje elindul
Kiskabos tehát egy Nóti Károly-villámtréfával bekerül a Pódium Kabaréba, ahol később egyre inkább más darabokban is használják tehetségét. Először egy Anatole France-darabban lép fel, amelyben Turay Ida játssza a néma feleséget. Amikor azután a Magyar Színház bemutatja a "Janiká"-t, Turay már ragaszkodik Kiskaboshoz. Ugyanakkor a később népszerűvé váló filmrendező, Fábri Zoltán - aki ekkor még színházban dolgozik - nem túlzottan érti Turay ragaszkodását. "Csunya is, vörös is...?!" De Turay Ida határozott kiállásának köszönhetően megkapja végül a néma házmesterfiú szerepét a "Janiká"-ban. Aztán, amikor szerepe szerint fel-alá tipeg a színpadon a Turayval elcserélt pongyolában, a közönség valósággal dől a röhögéstől. Akkor már a színház eddig ódzkodó vezérkara is pontosan tudja, "jó vásárt csinált Kiskabossal". Kiskabost gyorsan szívébe zárja a közönség, a névtelenségből lassan ismert és közkedvelt "jelenség lesz", és felzárkózik ahhoz az elithez, akinek a neve "húzónév" a plakátokon.
A Vidám Színpadon
Az 1951-ben megalakuló Vidám Színpad alapító tagja lesz, ahol 1957-ig jószerével tréfákban, jelenetekben szerepel, jelentősebb önálló feladatot nem kap. Ekkoriban születik első magánszáma, a "Leszállították a tüzelőmet" című, amelyet a Magyar Rádió is felvesz. Az országos sugárzás és a Magyar Rádió igen magas hallgatottsága lehetővé teszi, hogy ismertsége minden korábbi küszöbértéket meghaladjon. Innentől fogva Szenes Iván sorra írja számára a jobbnál jobb számokat, mint például a "Fotoriporter", vagy a "Turista" címűeket.
Újabb jelentős lépést az ismertség terén az 1957-ben induló lottójáték jelenti, amelynek ő lesz a reklámembere. A "megvette már az e hetit?" visszatérő mondattal jelentkezett reklámfilmeken, mint Lottó Ottó. "150 forintot fizetnek egy jelenetért, a pénznek bőven van helye, és népszerűsít engem is" - válaszolja azoknak a fanyalgó kollégáknak, akik a reklámfilmeket nem becsülik sokra. A filmet akkoriban a heti híradó és a fő film közötti időben vetítik a mozik, és minthogy kezdetben az 1957-ben induló rendszeres tévéadások kapcsán a tévézés csak lassan terjed - mai marketingkifejezéssel élve - a kisfimek nézettsége a mozikban a maximumot közelítette meg. Később ebből alakul ki az "Ottóka" című darab (amelyet Király Dénes írt), és Kabosnak önálló estje lesz a Vidám Színpadon.
A nagy Kiskabos-sikerek
Az első igazi nagy sikerét a Vidám Színpad kamaraszínházában, a Kisszínpadon Molnár Ferenc vígjátékában, a "Doktor úr"-ban (1957) aratja, ahol Puzsért alakítja. Első szériájában 900-szor játssza egyfolytában, majd pár év múlva felújítva, Kazal László rendezésében (1960) még háromszázszor
