Máthé Erzsi (Mertz Erzsébet; Budafok, 1927. május 16.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, Kiváló Művésze, Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Élete
Máthé Erzsébet 1927. május 16-án született Budafokon Mertz Antal és Herchmann Anna gyermekeként.
1945-1948 között az Országos Színészegyesület színiiskolájának volt a hallgatója.
1948-1949 között a Vígszínház tagja volt. 1949-1952 között a Pécsi Nemzeti Színház színésze volt. 1952-1983 között a budapesti Nemzeti Színháznak volt tagja. 1983-tól a Katona József Színházban játszik, alapító tag.
2003-ban díjat alapított, amelyet az évadzáró társulati ülésen adnak át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó társulati tagnak.
2006-ban alapítványt hozott létre, melynek célja a Pécsi Nemzeti Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a határon túli magyarnyelvű színházak tagjainak, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak segítése.]
1949-től Szendrő József színész felesége, 1957-től külön éltek. 1965 óta férje Kéri László.
Színpadi szerepei
Gorkij: Jegor Bulicsov és a többiek....Melánia
Hámos György: Aranycsillag....Hofberg Viola
Szigligeti Ede: Liliomfi....Camilla
Mihajlov-Szamojlov: Titkos háború....Rogyionova
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem....Lujza
Major Ottó: Határszélen....Kende Boriska
Wydrzyński: Klementina asszony szalonja....Tereza
Fast: Harminc ezüstpénz....Jane
Borozina-Davidson: Harmadévesek....Szveta
Csiky Gergely: Kaviár....Barlanghy Miranda
Illyés Gyula: Fáklyaláng....Kossuthné
Urbán Ernő: Uborkafa....Galavics Piroska
Madách Imre: Az ember tragédiája....Hippia; Kéjhölgy; Cigányasszony; Éva
Federico García Lorca: Bernarda háza....Martirio; Maria Josefa
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde....Mirigy
Csepurin: Tavaszi áradás....Katyerina
Federico García Lorca: Vérnász....Menyasszony
Karinthy Ferenc: Szellemidézés....Fifi
Machiavelli: Mandragora....Egy asszony
Brecht: A rettegés birodalma....A szobalány
Trenyov: Ljubov Jarovaja....Ljubov Jarovaja
William Shakespeare: A windsori víg nők....Pagené
Odets: Lefetyre várva....Edna
Miller: Az ügynök halála....A nő
William Shakespeare: III. Richárd....Margit
Frisch: Biedermann és a gyújtogatók....Rabette
Csiky Gergely: Mákvirágok....Elza
Brecht: Galilei élete....Sarti asszony
William Shakespeare: Othello....Bianca
Gyöngyössy Imre: Csillagok órája....Bársony
Gyárfás Miklós: Férfiaknak tilos....Zsófia
Corneille: Cid....Donna Urraca; Ximenia
Dürrenmatt: Ötödik Frank....Ottilie
Németh László: II. József....Eleonóra
William Shakespeare: Lear király....Goneril
Aiszkhülosz: Agamemnon....Kassandra
Madách Imre: Mózes....Jókhebéd
Kafka: Amerika....Főszakácsnő
William Shakespeare: Tévedések vígjátéka....Emília
Dosztojevszkij: A félkegyelmű....Lizaveta Prokofjevna
Katona József: Bánk bán....Gertrudis királyné
Örkény István: Sötét galamb....Balassáné
Csehov: Ivanov....Avdotya Nazarovna
Brecht: A szecsuáni jólélek....Jang asszony
Pirandello: Ahogy szeretsz....Ines
Csiky Gergely: Mukányi....Ella
Hubay Miklós: Színház a cethal hátán....Thurzó Anna
Szakonyi Károly: Hongkongi paróka....Mara
Palotai Boris: Szigorú szerelmesek....Bontáné
Jonson: Bertalannapi vásár....Debellah asszony
Bornemisza Péter: Magyar Elektra....Klytaimnestra
William Shakespeare: II. Richárd....York hercegné
Örkény István: Kulcskeresők....Erika
Johann Wolfgang von Goethe: Faust....Márta
William Shakespeare: Téli rege....Paulina
Büchner: Danton halála....Simonné
Gorkij: Éjjeli menedékhely....Kvasnya
Wesker: A konyha....Bertha
Molière: Az úrhatnám polgár....Jourdainné
Rozov: A siketfajd fészke....Natalija Gavrilovna
Kocsis István: Nem zárjuk kulcsra az ajtót....Ilona
Osztrovszkij: Jövedelmező állás....Kukuskina
Radicskov: Repülési kísérlet....Avramovica
Euripidész: Oresztész....Argoszi asszonyok kara
Carlo Goldoni: Mirandolina....Ortensia
Schwajda György: A szent család....Szászné
Smoček: Dr. Burke különös délutánja....Outechová
Muşatescu: Titanic keringő....Chiriachita
Spiró György: Az imposztor....Skibinska
Molière: Tudós nők....Philaminte
Kleist: Amphitryon....Charis
William Shakespeare: Coriolanus....Volumnia
Petrusevszkaja: Három lány kékben....Marja Filippovna
Bakonyi Károly: Mágnás Miska....Nagymama
Canetti: Esküvő....Johanna
Ionescu: Haldoklik a király....Juliette
Vitéz-Vadnai: Meseautó....Tímár Anna
Valle-Inclán: Lárifári hadnagy felszarvazása....Tadea néni
Grumberg: Szabad zóna....Mme Schwartz
Koltés: Roberto Zucco....Roberto Zucco anyja
Kárpáti Péter: Akárki....Aranka
Pirandello: Ma este improvizálunk....
Szakonyi Károly: Vidám finálé....Joli
Parti Nagy Lajos: Mauzóleum....Klumpet Ferencné
Molnár Ferenc: Nászinduló....Catharine Lynt
William Shakespeare: Szeget szeggel....Tekeriné
Heinrich von Kleist: Az eltört korsó....Brigitta asszony
Lőrinczy Attila: Balta a fejbe....Anyika
Peter Handke: Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról....
Ibsen: Hedda Gabler....Juliane Tesman
Vinnai-Bodó: Motel....
Spiró György: Koccanás....Öregasszony
Kukorelly Endre: Élnek még ezek?....Ilona
Carlo Goldoni: A karnevál utolsó éjszakája....Madame Gatteau
Játékfilmek
Gázolás (1955)
Keserű igazság (1956)
Külvárosi legenda (1957)
Bakaruhában (1957)
Csempészek (1958)
Égrenyíló ablak (1959)
Ház a sziklák alatt (1959)
Virrad (1960)
Májusi fagy (1961)
Megöltek egy lányt (1961)
Két vallomás (1962)
Lopott boldogság (1962)
Áprilisi riadó (1962)
Tücsök (1963)
Germinal (1963)
Ezer év (1964)
Egy ember, aki nincs (1964)
Özvegy menyasszonyok (1964)
Miért rosszak a magyar filmek? (1964)
A Hamis Izabella (1968)
Virágvasárnap (1969)
Szindbád (1971)
Hekus lettem (1972)
Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1979)
Októberi vasárnap (1979)
A szeleburdi család (1981)
Mielőtt befejezi röptét a denevér (1989)
Az ember tragédiája (1993)
Pá, Drágám (1994)
Lopott képek (2005)
A herceg haladéka (2006)
Príma Primavéra (2009)
Tévéfilmek
Ivan Iljics halála (1965)
Miért beszél annyit, Mrs. Piper? (1967)
Nem vagyunk angyalok (1967)
Danaida (1970)
Uborkafa (1970)
A fekete város 1-7. (1971)
A képzelt beteg (1971)
Lyuk az életrajzon (1973)
Gyilkosok (1974)
Őszi versenyek (1975)
Az öreg (1975)
Kisember születik (1975)
Sakk, Kempelen úr! 1-3. (1976)
Őszi versenyek (1976)
Napraforgó (1976)
Muslicák a liftben (1977)
Zokogó majom 1-5. (1978)
Szakonyi Károly: Hongkongi paróka (1979)
Használt koporsó (1979)
Görgey Gábor: Wiener Walzer (1980)
Bolondnagysága (1980)
Családi kör (1980)
Szeszélyes évszakok (1981)
Glória (1982)
A piac (1983)
Az imposztor (1984)
Szálka, hal nélkül (1984-tévésorozat)
A hét varázsdoboz (1985)
Ember és árnyék (1985)
S.O.S. Szobafogság (1987)
A védelemé a szó (1988)
Boszorkánypalánta (1988)
Freytág testvérek (1989)
A főügyész felesége (1990)
Paraszt Dekameron (2001)
Kérnék egy kocsit (2001-2002)
Micimackó (2005)
Koccanás (2009)
Díjak, kitüntetések
Farkas–Ratkó-díj (1954)
Jászai Mari-díj (1956, 1971)
Érdemes művész (1976)
Kiváló művész (1981)
Kossuth-díj (1985)
a Nemzeti Színház örökös tagja (1989)[2]
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ (1997)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1998)
A Nemzet Színésze (2000)
Vastaps-díj – a legjobb női mellékszereplő (2004)
Baranya Megyei Önkormányzat Különdíja (2007)
A filmszemle életműdíja (2007)
A színházi találkozó díja (2007)
Budapest díszpolgára (2012)
Hazám-díj (2012)
Kállai Ferenc-életműdíj (2013)[3]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése