2013. augusztus 8., csütörtök

Sas József Élete és Munkássága


Sas József (eredetileg Polacsek József; Békéscsaba, 1939. január 3.) humorista, színész, rendező, író, színházigazgató.

Élete


Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját 1957-ben végezte el majd a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött. Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek1985-2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője, számtalan nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója.
2008-ban jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 300 ezer forint pénzbírságra ítélték az adócsalás vádjával, majd Kossuth-díját visszavonták. Az ügyészség adatai szerint 1998 és 2001 között mintegy 35 millió forintot nem fizetett be adóként, emellett hétmillió forint egészségügyi hozzájárulással és négymillió forint tb-járulékkal is adós, azaz összesen 46,1 millió forinttal adós.


Díjak, elismerések

SZOT-díj (1980)
Jászai Mari-díj (1981)
Karinthy-gyűrű (1984)
Érdemes művész (1985)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése