2018. február 23., péntek

Elhunyt Tahi Tóth László ( 1944 - 2018 ) R.I.P



„Tahi Tóth László családja és a Vígszínház társulata mély fájdalommal és megtört szívvel tudatja, hogy Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, kollégánk és barátunk türelemmel és méltósággal viselt betegség után életének 75. évében elhunyt. Emlékezetes és felejthetetlen alakításait, tehetségét, életszeretetét örökre szívünkben őrizzük” – írta a Vígszínház Facebook-oldalán.
Tahi Tóth Lászlót a Vígszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később adnak tájékoztatást.

A színészt 2017 januárjában mentő vitte el a József Attila Színházból, miután rosszulléte ellenére is végigjátszotta az előadását. Később a Vígszínház közleményben tudatta: a rosszullét mögött egy korábbi stroke állt. Márciusban aztán újabb közleményt adott ki a színház: „A Vígszínház művésze, Tahi Tóth László súlyos műtéten esett át, és további hosszas kezelés vár rá. A gyógyuláshoz most a legnagyobb nyugalomra van szüksége, akárcsak a családtagoknak, hogy mindenben mellette állhassanak.”

A színész végül 2017 októberében tért vissza a színpadra, akkor azt mondta a Borsnak: „Nagyon jól vagyok, különösen, hogy újra játszhatok! A közönség is nagyon jó volt ma este, külön megtapsoltak a végén, ez külön is nagyon jól esett nekem.” 2018 februárjában újra rosszabbodott az állapota, de a család ekkor nem közölt részleteket.

Tahi Tóth László Budapesten született 1944. január 23-án. 1966-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, és azóta, több mint ötven éve volt a Vígszínház tagja. Könyve is jelent meg GEG címen.

Az elmúlt fél évszázadban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűvel, Jászai Mari-díjjal, Ajtay Andor-emlékdíjjal, Érdemes Művész címmel, Pro Comedia díjjal, Kiváló Művész címmel, 2017-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.


Emlékezzünk a kiváló művészre:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése